Védikus életmód mentorálás

Miért olyan piszok nehéz a nő és a férfi közötti kapcsolódás? Talán az lehet az oka, hogy ez az egyik életfeladatunk, összecsiszolódni egy párkapcsolatban.

Nekem ott indult, hogy fiú akartam lenni. Gyerekként valahogy könnyebbnek tűnt az ő életük. Nincs házimunka, nem szülnek gyereket és ők a főnökök. Aztán valahogy sikerült elfogadnom, hogy lánynek születtem. Utána azt gondoltam, hogy engem egy férfi sem tud majd megszeretni. Ma persze már tudom, hogy milyen hitrendszerek voltak ezek mögött, mindenesetre nem volt ez egy könnyű indulás.Aztán ahogy nagy lettem, gyakoroltam rendesen, de kétszer nem sikerült az összecsiszolódás. Bár akkoriban nem is volt ilyen szándékom és nem választottam túl megfontoltan.

A házasság egy komoly fejlődési lehetőség. Két ember összekerül, akik mindketten mást akarnak. A férfi a nőt, a nő a férfit. Ez nehezíti az ügyet. Azt tanítják, hogy a kisgyermek még teljes, nem akar sem férfi sem nő lenni. Aztán jönnek a hormonok és belekerül a dualitásba. Mi mindenben különbözünk? Hát a fiúk a Marsról jöttek, nem? Sokáig így gondoltam. De majd húsz évnyi kapcsolattal a hátam mögött, már el tudom hinni, hogy ők is földiek. Csak mások, mert ez a dolguk. Mi befogadunk, ők kiáradnak. Háromszöggel ábrázolva a miénk az egyik csúcsán áll, az övék pont fordítva. Ha összecsúsztatom egy hatágú csillag lesz belőle.

A férfiak inkább racionálisak, mi intuitívabbak. Nézz meg egy spiri tanfolyamon kik ülnek ott! Ha van pasi, azt is az asszony küldte el. Mi nők belülről kifelé mozdulunk, kapcsolódást keresve. Ez onnan ered, hogy amikor a fiúk elmentek mammutra vadászni, mi feltérképeztük, hogy kinek a férje mihez ért, hátha a miénk odaveszik a vadászatban. A nő, ha feleség, anya lesz sokszor beleesik abba, hogy a kapcsolódást leszűkíti a családtagjaira és az igényeiket előtérbe helyezi saját magával szemben. Talán a legnagyobb kihívás anyaként megmaradni önmagunknak. Sok olyan nőt látok, akik nem tudatosan, de teljesen a gyermeknek szentelik magukat. A kölyköket különféle órákra hordja és közben nem jut eszébe, hogy ő is tanulhat valami újat. Aztán elröpülnek az évek, ők lelépnek és az anya azt sem tudja, hogy ki volt ő korábban. Mit is kezdjen magával, az idejével, a férjével most hogy nem kell tovább gondoskodnia. Soha ne feledd, te nem csak anya és feleség vagy! Sok más szereped is lehet: útkereső, spirituális, új dolgokat kipróbáló és tanuló, önfejlesztő ember… Ez csak egy kis kitérő, de ha éppen ezt csinálod, talán segíthet, hogy magadra ismerj.Tehát mi belülről kifelé áradunk. Ha bajunk van, ki kell, hogy dumáljuk valakivel. Barátnőkkel és a férjjel, ha olyan, hogy hajlanó meghallgatni. Ellenben a férj, ha probléma van visszahúzódik önmagába és mire megszólal, ha egyáltalán megszólal, már jól megrágta százszor a problémát. Mi meg csak mondjuk, mondjuk, mert a kibeszélés a feldolgozásunk módja. Én ahogy elmesélem a sztorimat általában meg is látom a megoldást, rengeteg Aha élményem születik közben. Az Újgermán medicina példuál azt tanítja, hogy a rák kialakulásának egyik oka, ha nincs kibeszélve a konfliktus. Szóval a csajokból áradnak a részletek, a nevek, a helyek. Ugrálunk egyik sztoriról a másikra, hiszen az is ide kapcsolódik. Amikor nagyon bepörgök és sok az infó, az én férjem csak néz egy darabig, aztán kérdez egy olyat, amiből kiderül, hogy már az elején elvesztette a fonalat. A férfi azt szeretné, ha a lényegre térnénk, a sok részlet csak összezavarja őt. Nekünk általában semmi problémánk azzal, ha tudja a másik, hogy valamit nem tudtunk azonnal feldolgozni. Míg drága hímünk a hős, aki majd egyedül tökéletesen megold mindent. Stressz esetén ő befelé húzódik és pörög a megoldáson. Sokszor akkor derül ki, hogy milyen komoly gondja volt, amikor már megoldódott. Pedig mennyit tudnánk segíteni! A kedvenc indiai közmondásom: Ha már megpróbáltad ezerféle módon és nem sikerült, akkor csináld úgy, ahogy a feleséged már az elején javasolta! Ráadásul, ha befordul, azt gondoljuk velünk van a baj. Nem értjük, miért nem foglalkozik velünk.

De hát ő nem tud csak egy dologra koncentrálni. Te meg vasalsz, tévét nézel és anyáddal beszélsz telefonon. Közben kavarintasz az ebéden is, hogy ne égjen le. Drága mesterem azt tanítja, hogy mindenki lánynak indul. Aztán a fele banda két agyféltekéje között leépül egy csomó kapcsolódás és belőlük lesznek a fiúk. Szóval ne várjunk el tőlük egyszerre túl sok mindent. A mi agyunkban van rengeteg doboz, amikből folyamatosan ugrálunk át ide-oda. Nekik van egy semmi dobozuk és abban időznek boldogan. Tudod, amikor kérdezed, hogy: – Drágám, mire gondolsz? Na, mi a válasza? – Semmire! Ha valamivel foglalatoskodik, akkor teljes mértékben arra koncentrál. Ne várd el, hogy ne égjen le a rizs, eszébe jusson, hogy vége a gyerek edzésének.De sok minden más is különbözik. Gondolj csak arra, hány színt ismer a férjed! Ami nekünk magenta, padlizsán, fáradt rózsaszín, az neki piros. A te öltözéked rendezett, míg ő észre sem veszi, hogy lukas az alsógatyája. Vagy ha látja, akkor azt mondja, jó ez még. Na ilyenkor nyugodj meg, tuti nem csajozik! Ha meg kell csinálni valamit, akkor nem kell őt havonta figyelmeztetned. Majd egyszer meglesz. Te is tudnál példákat sorolni, mi mindenben vagyunk mások. Mások és nem jobbak vagy rosszabbak! És éppen ezért szép feladat együtt maradni sok éven át. Ha az értékrend nem egyezik, az úgyis kijön pár éven belül és akkor csak erőlködés van. De ha egyébként megvan a kémia, az elvek is egyeznek, akkor érdemes tenni a harmonikus kapcsolatért.

Meg kell tanulni egymást tiszteltni és elfogadni, mert ezen múlik minden. Mi van, ha nem hajtja vissza az ülőkét? És ha nincs kupak a fogkrémen? Nem történik semmi, ha megcsinálod és nem teszed szóvá. Nem azt mondom, hogy fogadj el, nyelj le mindent. De a lényegtelen dolgokra nem érdemes energiát fecsérelni. A legfontosabb a kommunikáció, méghozzá asszertíven. Elmondom mit szeretnék, ő elmondja mire képes és hajlandó. És fordítva. Elmondom azt is, ha bánt valami. Fontos szabály, ne feküldj le haraggal! Ha teheted mindent azonnal hozz rendbe. A bocsánatkéréstől még senki sem lett kevesebb. Az, hogy adott esetben ki a hibás, nem mindegy? A lényeg a megoldás, hogy merre és hogyan tovább. Én szerettem puffogni, haragudni, sértődött lenni. Felhánytorgatni azt, amit elrontott. Jó sokszor elmondtam, min kellene változtatnia. Aztán egyszer volt egy konfliktus, amiért haragudhattam volna. De elkezdtem azt vizsgálni, mit rontottam én el, hogy ide jutottunk. És arra jutottam, hogy én pont ugyanannyit, mint ő. Mindig két emberen áll minden. Én is benne vagyok és az adja ki az egészet. Nagyon büszke vagyok így utólag, hogy ilyen szinten tudtam reagálni. Komoly fejlődés volt ez.

Férfi – nő. Fekete – fehér. Nap – Hold. Belégzés – kilégzés. Születés – halál. Poláris világban élünk. Nekünk kell a férfi. Nekik kellünk mi. Ez így kerek. Próbáljuk meg jól csinálni!
Ha Nektek nem megy, szívesen segítek!