Popper Péter így ír róla:
Selva Raja Yesudian – Emlékezés álomszerű messzeségében -születésének 90. évfordulóján

Ősi indiai hagyomány szerint először is adassék tisztelet legfontosabb mestereimnek a jógában és az indiai bölcseletben: Swami Dhattatreya brahmachari (Vishvayatan Yogashrama, Delhi), Sri Ramananda yogi (International Yoga Institute, Hyderabad), prof. Attreya (Hindu Univ. Varanasi), Buddharakkita Teyra (Mahabodhi Society, Bangalore)

Hatvanhárom év – két nemzedék élete. Két megbukott nemzedéké, akiknek hagyatéka jórészt két világháború, haláltáborok, totális diktatúrák, a természeti környezet tönkretevése.

A szellem parányi szigetén

1943-ban – tízéves voltam – egy vasárnapon apám elvitt a Vigadóba, ahol az akkor 26 éves Selva Raja Yesudian madrasi jógamester iskolája működött. Európában tombolt a háború… Jógaiskola? Ez valami csodának tűnt. A szellem parányi szigete a borzalmak tengerében. Apámnak fogalma sem volt arról, hogy mi a jóga. De hallott valamit az ősi indiai lélegzőgyakorlatokról.

Kirándulásokon gyakran mondta:
– Szívd jól tele magad friss levegővel!
– Utasítás nélkül is lélegzem! – feleltem morcosan.

Akkoriban jelenhetett meg Yesudian Jógasport dióhéjban című könyve.

Sport? Ezt bocsássuk meg Yesudiannak! Magyarországon kellett eladnia a könyvét… Hogyan került Yesudian Magyarországra, 1937-ben, 21 éves korában? Ma azt hiszem, hogy egy naiv politikai félreértésből, 1948-ban talán ezért is távozott Svájcba, felesége – itthoni nevén Haich Erzsébet társaságában. Ott alapított jóga ashramot. Ám ehet, hogy mindez fantázia, hiszen a valóságban nem Yesudianról írok, hanem Yesudian bennem élő képéről.

Mit látott egy tízéves kisfiú? Először is – és mindenekfelett – egy gyönyörű, barna bőrű fiatalembert, aki már ezért is nagyon imponált neki. Testének arányossága, izmossága, szépsége még a gyerekeknek is feltűnt. Láttuk, hogy minden nő szerelmes bele. Ezen vihogtunk. Furcsa akcentussal beszélt magyarul, ezen is jól szórakoztunk. De a legnagyobb szám, amiért szívesen jártunk hozzá: Najovits bácsi.

Meditatív beállítottság

Najovits bácsi hatalmas, kövér, jó ötvenes nyomdászember volt. A jógából annyit értett, hogy lehetőleg sokáig kell visszatartania a lélegzetét. S így is tett. Nagyszerűen tudta felfújni magát. Nekem úgy tűnt, hogy kétszer akkora lett, mint volt. Aztán rózsaszín lett. Aztán piros. Aztán kék. Aztán lila. Végül nem bírta tovább. Mint a fergetegé, robbant ki belőle a levegő.

S csak Yesudian szelíd hangja hallatszott: – Csák felül… Csák felül engedje ki, Nájovits úr!…

Mi, gyerekek a földön gurultunk a nevetéstől. Persze Yesudian nem csak pránájámákat tanított, s azokat se így. De az emlékeimben leginkább ez maradt meg.

Szóval, egyetlen pillanatig sem vettem komolyan a jógaórákat. De mégis… Valami belém ivódott Yesudian légköréből: az elmélyedés szükségessége, a meditatív beállítottság. Ő soha „nem szállt el” az irrealitásokba, mindig megőrizte józanságát, humorát és valóságérzékét.

India hívó szava…

A háború után, már gimnazistaként el-eljártam az akkoriban virágzó Magyar Keleti Társaság előadásaira, amelyekből rendszerint alig értettem meg valamit. Az előadók között felfedeztem dr. Bácsy Ernő tanár urat, aki a gimiben oroszra tanított. Őtőle hallottam először Kőrösi Csoma Sándor nevét. S lassan szólni kezdett bennem egy később soha el nem halkuló hang: India… India…

Nyilvánvaló volt, hogy – akkoriban bármennyire lehetetlennek is tűnt – el kell jutnom Indiába. Dolgom van Indiában, vagy Indiának van dolga velem. Utólag jöttem rá, hogy Yesudiannál India-mérgezést kaptam. Egyetemista koromban elsüllyedtem az indiai és tibeti filozófiában. Bar-dó, reinkarnáció, karma. Minderről részletesen beszámoltam apámnak is, aki egy napon ezt mondta: – Mondd, fiam, miért kell neked olyan jól informáltnak lenned a túlvilági dolgokban? Egy napon meg fogsz halni, és megtudod az igazságot. Nem inkább az élet dolgaival kellene foglalkoznod?

S íme Yesudian józan hangja volt ez. És visszatértem a Földre.

Föl-földobott kő…

1971-ben, 38 éves koromban szippantottam be először India fűszeres levegőjét, és hallottam meg a varjak szűnni nem akaró károgását. Utaztam keresztül-kasul Indián. Jártam a jóga-ashramokat és az ájurvédával, az ősi indiai gyógymóddal foglalkozó intézeteket. Aztán 1979-ben nagy csendesség következett a bangalorei buddhista kolostorban. Majd mint „a föl-földobott kő”, vissza-visszahulltam India földjére. Legutoljára 2004-ben.

Írtam is Indiáról néhány könyvet. Szubjektíven az én Indiámról: A belső utak könyv, Az Istennel sakkozás kockázata, Az önmagába térő ösvény Mi az élet étterme? Várj, amíg eljön az órád! Rekviem Indiáért.

A könyvek ugyan elfogytak, ám, az igazat megvallva, itthon nem volt túl nagy sikerem a különböző indiai műhelyekkel, a krisnásokkal, a buddhistákkal, a jógásokkal, a shambaláva és iskoláikkal.

Szellemi úton…

Mi volt a baj?
Talán az, hogy én megmaradtam nyugati embernek, semmiképpen sem akartam keletivé válni. Meggyőződésem, hogy aki nem találja meg hazájában a szellemi útját, az a Távol-Keleten sem fogja megtalálni. Hogy is mondja Terentius? „Csak égboltot cserél, nem szívet, aki áthajózik a tengeren.”Hiszek a születés karmikus meghatározottságában. És megmosolygom azokat a külsőségeket, amelyekkel sokan Indiát majmolják.
Talán az, hogy szerintem a mesternek kell hűségesnek lennie a tanítványához, és nem a tanítványnak a mesterhez. Jó szívvel meg kell hagyni a tanítvány szellemi szabadságát.
Talán az, hogy nem szeretem a fanatizmust, és szerintem nincs valódi hit kétségek nélkül.
Talán az, hogy szerintem közvetítők, guruk, szellemi vezetők nélkül is el lehet jutni a transzcendenciához. Az ember és az emberfeletti viszonya ma már a legintimebb magánügy. Lehet, hogy ezt üzeni a Szentek Szentje kárpitjának széthasadása Jézus halálakor… Ma már nincs igazán szükség közvetítőkre Isten és ember között.
Talán az, hogy nem szeretem az erőszakos erőfeszítéseket, amellyel sokan Isten felé törnek. Ilyenkor Isten hátrál előlük.
Mindebben jelen van Yesudiannak és mestereimnek szelleme. Yesudian jógájában soha, semmi erőfeszítés nem volt. Mindig ajánlott másik gyakorlatot, ha valamelyik nem ment. Ő is azt vallotta, hogy az az ember saját ülése, ahogy a legkényelmesebben ül. S ő sem szerette, ha Európában a jóga szellemi útja gimnasztikává, aszkézissé, vallássá torzult. S bár vallotta, hogy Európa sokat tanulhat Indiától, és viszont, de nem hitt abban, hogy egy kultúra egyszerűen átültethető egy másikba.

Szubjektíven

Így él bennem a fiatal Yesudian szelleme. Ma már ki tudja, hogy eredetileg mi ebből az övé, az enyém, a különböző mestereké? Fontos ez?

Rövid vallomásomban azt vizsgálom, hogy a korai találkozás hogyan befolyásolta az életemet, hogyan indított el bennem egy folyamatot, ami a távol-keleti eszmevilág – elsősorban a hinduizmus és a buddhizmus – felé fordított, magyar és zsidó identitásom feltétlen megőrzése mellett. Az ebből fakadó szubjektivizmust az Olvasó talán megbocsátja nekem.

prof. dr. Popper Péter

 
Jóga és egészség Yesudian tanításai alapján fényképe.